ifj. Szlávics László portré
A nemzetközi éremművészeti életben a magyar, évtizedek óta – a portugál és lengyel mellett –, a világ egyik legjelentősebbnek tartott, legelismertebb nemzete. Felkerestem hazánk egyik legkiválóbb éremművészét, ifj. Szlávics Lászlót, akinek keze közül több száz gyönyörű alkotás került már ki.
1959. augusztus 11-én született Budapesten, édesapja id. Szlávics László ötvös-szobrászművész. 1977-ben a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában végzett, majd érettségi után édesapja és Makrisz Agamemnon szobrászművész mellett folytatta tanulmányait magánúton. 1973 óta a Budapesti Százados úti művésztelepen él és alkot. Elsősorban éremművészettel foglakozik, annak szinte összes ágát műveli.
Eddig 16 országban több mint 300 csoportos tárlaton mutatták be alkotásait. 36 egyéni kiállítása volt itthon és külföldön. Megközelítőleg 30 díjjal ismerték el alkotásait. Ligeti Erika- és Ferenci Béni-díjas éremművész. 1995-től rendszeresen tervez emlékérméket a Magyar Nemzeti Banknak. Mindezek mellett a szokatlan anyagokból, furcsa, az éremművészet határmezsgyéjén mozgó alkotásiról ismert.
Tanulmány, M. Agrippa, 1976, (17 évesen),
bronz, öntött, 190mm
De térjünk rá a vele készített rövid interjúra, amelyet a viszonylag nagy távolság miatt interneten bonyolítottunk le. Rövid beszélgetést követően ifjabb Szlávics László szívesen válaszolt kérdéseimre.
Szerettem volna megtudni tőle, hogy gyermekkorában mi is foglalkoztatta, mindig is éremművész szeretett volna lenni? Elmesélte, hogy apró gyermekkorában nem volt pontos elképzelése, de az azonban biztos volt számára, hogy a képző- vagy iparművészet valamely plasztikával foglalkozó ágát szeretné művelni.
Én magam úgy vélem, hogy egy hobbi kinőhető, de egy hivatáshoz szenvedély kell, hogy az ember magas szinten tudja művelni azt. Én szenvedélynek tekintem a művészek munkáját. Ifjabb Szlávics úgy véli, ha az emberben van egy erős késztetés, attól nem tud szabadulni. Ilyen az alkotás iránti vágy is, ami egy ponton túl már akár szenvedély-betegségbe is át tud csapni.
Kíváncsi voltam, hogy a szülei mit szóltak ahhoz, hogy az apa hivatását kívánja folytatni. Elmondta, hogy kezdetektől támogatták. Édesapja segítette, hogy kellő alapossággal elsajátítsa a szobrász-, és ötvös szakma alapvető fortélyait. Tanítását és munkáját az igényesség jellemezte. Ifjabb Szlávics az éremművészettel intenzíven, mestere Makrisz Agamemnon felvetésére, kezdett el foglalkozni, aki a fiatal művész lemezdomborításai láttán többször feltette a kérdést, hogy miért nem készít érmeket. Amikor már gipszben magabiztosan vésett, az édesapja tanácsára megpróbálkozott szerszámacélból is éremnegatívokat létrehozni. A verőtövek vésését ekkor kezdte. Édesapja mutatta meg számára, hogy milyen szerszámokra van szüksége ahhoz, hogy kézi munkával eredményesen tudja a szívós anyagot alakítani. Idősebb Szlávics László is foglalkozott fiatalabb korában éremveréssel, maga vésett szerszámokkal.
Ifjabb Szlávics olyannyira elmerült az érmek világában, hogy hosszú éveken át szinte mással nem is foglalkozott. Beszámolója szerint „Mindig jött egy újabb ötlet, gondolat, amit szerettem volna megvalósítani, így elszállt közel 30 év.” Ha belegondolunk, kimondani, leírni is nehéz, de ennek a szisztematikus munkának köszönhető, hogy a művész eljutott arra a szintre, ahol most tart.
Véleményem szerint ez egy gyönyörű hivatás, én is űzöm, ha tehetem. Kíváncsi voltam, hogy mit is jelent ifjabb Szlávics Lászlónak maga az érem. Csak, mint munka, „alapanyag”, hivatás, vagy más oka is van annak, hogy ezt, és nem mást választott. Elmondása szerint ez illik az egyéniségéhez. Speciális kihívás, tulajdonképpen „gúzsba kötve táncolás”, de ő örömét leli benne. Van amikor egy feladat elvégzése az igényes magas szintű szolgáltatás körébe tartozik, és van, hogy kizárólag az egyéni önkifejezés eszköze. Véleménye szerint ez a két dolog ritkán kerül fedésbe egymással, de nem is szabad összekeverni.
„Az érem méretéből, funkciójából adódóan egy olyan speciális intim tárgy, ami talán semelyik művészeti formához nem hasonlítható. Ezért is izgalmas kihívás. A birtokosa kézbe fogja, van hozzá egy személyes viszonya. A taktilis élmény is része az alkotás teljes”birtokbavételének”. Esetleg még az ékszerrel lehet ilyen közeli kapcsolatba kerülni.
Többek között kíváncsi voltam mit gondol a művész arról, hogy egyes emberek úgy vélik az éremművészet a forgalmi érmék és az emlékpénzek körét jelenti mindössze. Véleménye szerint, akik ezt gondolják azok komoly tájékozatlanságról tesznek tanúbizonyságot. E megállapítással magam is egyetértek.
„Az emlékérmék és emlékérmek kereskedelmi célú, időnként művészi értéket is hordozó tárgyak. Jó esetben készülnek olyan alkalmi érmek, amik őriznek valamit a hagyományokból, és a művészi igényességből is, de sajnos erre viszonylag kevés a példát találunk.”
Kíváncsi voltam, hogy az alkotónak van-e olyan érme, amit közel érez a szívéhez, de be kellett látnom, hogy ez megválaszolhatatlan kérdés. Több száz alkotás közül szinte lehetetlen választani. Egy művésznek minden műve közel áll a szívéhez, hisz minden esetben igyekszik a tőle telhető legmagasabb színvonalon megoldani a feladatot.
Kérdeztem még arról is, hogy a mai művészetkedvelők, hogyan viszonyulnak az éremművészethez, azon belül is a szokatlan megoldásokat felvonultató, extrém anyaghasználat jellemezte munkáihoz. A kortárs éremművészetben bármi éremnek tekinthető, ami a 15 X 15 cm méretbe „belefér”. Tapasztalata szerint „A művészetkedvelők nem ismerik kellő mélységében az éremművészetet. Sajnos azt kell mondanom, hogy egy teljesen marginális, perifériára szorult területnek tekinthető”. Véleménye szerint az éremgyűjtőknek lenne itt „keresni valójuk”.
Arra, hogy ez vajon csak Magyarországra igaz-e nem tudott – kellő tapasztalatok híján –, válaszolni. Külföldön is elsősorban közgyűjteményekben találhatóak alkotásai. Többek között a Holland Királyi éremtárban és a londoni British Múzeumban, de őrzik érmeit Izraelben, Olaszországban, Norvégiában, Lengyelországban, Szlovákiában és természetesen a legrangosabb hazai gyűjteményekben.
Érdeklődésemre, hogy az éremművészet a közeljövőben a művészetbarátok fókuszába tud-e kerülni, meglehetősen borúlátóan nyilatkozott. Véleménye szerint semmi nem kedvez az autonóm kortárs éremművészet előretörésének. A nagyközönség továbbra is a kereskedelmi célú műtárgyak köréből válogat leginkább, de ez mindig is így volt. Az tud leginkább eladni, aki kiszolgálja a közönség ízlését. Ezt tekinthetjük egyfajta iparnak, akár árugyártásnak is.
A művész sok esetben, így ifjabb Szlávics László is alkotásainak egy részét „magának” készíti, melyeket kiállításokon és a honlapján lehet megcsodálni.(www.szlavics.hu)
„Ezek a munkák bizony legtöbbször csak viszik a pénzt, és nem hozzák. Kevés olyan szerencsés alkotó van, aki a művészetéből meg tud élni. Gyakran egy sor kompromisszumot kell megkötni ahhoz, hogy sikeres legyen az alkotás. Legalábbis most így gondolom, de még az is lehet, hogy egyszer csak az élet rám cáfol.”
Felvetésemre, hogy sokak szerint „a művész mindig szegény”, elmondta, hogy ez nem feltétlenül van így. „A művész nem mindig szegény, de valóban a sikeres művészt sokszor valaki sikeressé teszi, aki a befektetéseit szeretné kamatostól visszakapni, így még a sztárművész is esetleg messze szerényebb anyagi javakkal rendelkezik, mint ahogy a felületes szemlélő gondolná. A stáb, akik azon dolgoztak, hogy sikeressé tegyék, nyilván szeretnék a maguk kemény munkájának értékét és a költségeiket viszontlátni.
Kíváncsi voltam, hogy mit üzen az éremkedvelőknek.
„Az éremkedvelőknek annyit üzennék, hogy szeressék a régi korokból fennmaradt alkotásokat, akár távoli kultúrák tárgyai legyenek is azok, de próbáljanak meg nyitottak lenni az újdonságokra, a kortárs alkotók munkáinak befogadására".
Az érdeklődőknek ajánlom a művész hivatalos oldalát: www.szlavics.hu
Ez mindenképp megszívlelendő tanács. Remélem, ezzel a kis cikkel közelebb visszük az emberekhez az éremművészetet.
Sokkagyára is köszönöm Ifj. Szlavics úrnak, hogy beleegyezett, segített és engedélyt adott, hogy az oldalon műveiről is jelenjenek meg képek, és persze maga a cikk. Köszönjük az olvasók nevében is, és további gazdag és sikeres munkát kívánunk ifj. Szlavics Lászlónak!